Olyan egészségügyi intézmények, kórházak és rendelők is kaphatnak uniós forrást fejlesztési terveik megvalósításához, amelyek az előző kormány alatt azért maradtak ki a pénzosztásból, mert elképzeléseiket megalapozatlannak vagy feleslegesnek találták. A t
Még három évig távol tartaná a kormány a magyar termőföldtől a külföldi vevőket. Több uniós tagállam támogatja a moratórium meghosszabbítását, amit azért kérünk, mert a földek ára töredéke az uniós árszintnek.
Augusztus végén elindult a Tesco Clubcard elnevezésű hűségprogramja, melynek keretében a vásárlók a Tesco áruházakban lebonyolított vásárlásaik után pontokat gyűjthetnek a személyre szóló számlájukon. Az összegyűjtött pontokért a Tesco különféle kedvezmén
A számvevők szerint a pénzügyminiszterek döntéseiben nem az állam érdekei álltak az első helyen. Szerintük a Malév, a Bábolna és több székházügyben is komoly veszteség érte a magyar államot.
Negyedórán át szemezett a cápákkal és rájákkal Varga Viktor, akiből annak ellenére sem kértek a nagy halak, hogy lehetőségük lett volna megkóstolni a kiscsillagot.
BUDAPEST ? Kísérleti alanya volt egy tudományos kutatásnak Mester Tamás (40), akivel ma 11 órától chatelhetnek és beszélgethetnek olvasóink erről és életének további különös részleteiről.
A Stone Temple Pilots legújabb, igen nagy számként beharangozott lemezének a banda a Stone Temple Pilots címet tudta adni, ami ? bár nem vall túl színes fantáziára ? akár indokolt is lehetne éppen. Mondjuk, ha a jobb híján a grunge fiókjába szuszakolt zen
A számítógépes játékok már nemcsak a tizenéves korosztályhoz szólnak. A monitor előtt bárkiből lehet ralipilóta, legalábbis ezt ígérik a WRC 2010 számítógépes program fejlesztői.
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint szó sincs arról, hogy pilótái a Nemzetközi Automobil Szövetség szigorúbb szárnytesztje miatt lassultak le Belgiumban. A szakember talán éppen a McLaren szárnyain látott változást, legalábbis erre utalt nyi
A világ legismertebb street-artosát is munkára indította a Mexikói-öbölben lezajlott eseménysorozat, a világ egyik legnagyobb ember okozta természeti katasztrófája. Banksy a tőle megszokott ironikus módon igyekszik érzékeltetni az átlagemberrel a megválto
Augusztus 28-án angliai otthonában elhunyt Corinne Day, a brit divatfotózás egyik legismertebb alakja, aki felfedezte a 16 éves Kate Mosst a világnak. A szupermodell az elmúlt egy évben több mint százezer fontot gyűjtött arra, hogy mentorának rákos betegs
A médiaváltás újabb fordulójához érkeztünk el akkor, amikor az Oxford English Dictionary kiadója bejelentette: a teljes szótárat már nem fogják kiadni nyomtatott formában.
A Helen Doron Oktatási Cégcsoport partnerséget kötött az oktatás, vizsgáztatás és technológia területén globálisan vezető szerepet játszó Pearsonnal, hogy kiszélesítse az elsőrangú angol nyelvvizsgák elérhetőségének lehetőségeit
Az amerikai légierőtől kapott 800 millió dolláros új megrendelésből könnyedén kifizeti az igazságügyi minisztérium 55 milliós bírságát a Hewlett-Packard, amely a pereskedés elkerülése érdekében egyezett meg a tárcával.
A legújabb - és 2009-ben Nobel-díjjal jutalmazott - kutatások szerint létezik bennünk egy genetikai óra, amely nem más, mint a kromoszómák vége, az úgynevezett teloméra régió. Az ehhez kapcsolódó öregedési teória a teloméra-elmélet, amely német kutatáso
Nem mindennapi gasztronómiai fesztivált rendeznek évről évre egy szerbiai hegyvidéki falucskában, Ozremben: az idén ismét megtartották a hangzatos nevet viselő "herefőzési világbajnokságot".
Nem védte meg a korábban szívrohamon átesett pácienseket az újabb infarktustól az omega-3 zsírsavakkal dúsított margarin fogyasztása - közölték vizsgálati eredményüket holland kutatók.
A testmozgás segíthet a daganatos betegségek kialakulásának megelőzésében, a Rákkutatási Világalap szakértői ezért azt javasolják, hogy naponta legalább 45 percet mozogjunk. A célnak megfelel egy séta a boltba vagy egy kiadós porszívózás is.
Nagyot hibázott a baden-badeni verseny szervezője azzal, hogy hagyta elindulni Overdose-t a vasárnapi futamon, annak ellenére, hogy a ló a rajt előtt a viselkedésével jelezte, nem kíván versenyt futni - állítja Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa.
Amit a nemzetközi szövetség (FIFA) nem lépett meg a dél-afrikai vb alatt, azt az európai szervezet, az UEFA készséggel megtette: betiltotta az idegesítő hangú vuvuzela használatát.
A szaktárca szerint a hátrányos helyzetű gyermekeket csak úgy lehet integrálni, ha előtte szakemberek segítségével szegregálják és felzárkóztatják őket - olvasható a Magyar Nemzetben
Nyugat-Európában és az Európai Unióban bevett gyakorlat, hogy közrendvédelmi telepeket alakítanak ki - jelentette ki Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője. Teleki László, az MSZP elnökségi tagja szerint Olaszországban valóban van ilyen, oda azonban nem
Magyarországon lakni, Romániában vagy Szlovákiában dolgozni ? sok család számára ez már a napi rutin része. Bár a gazdasági válság hatására valamelyest visszaesett az érdeklődés, még mindig érdemes nálunk ingatlant vásárolni: két szomszédunkhoz képest Mag
Felkerült szerdán a pakisztáni tálibok szervezete a washingtoni kormány által vezetett nemzetközi terrorcsoportok feketelistájára - jelentette be az amerikai külügyminiszter.
Lelőtték szerda délután azt a fegyveres túszejtőt, aki három foglyot ejtett a Discovery Channel központjában, Washington egyik elővárosában, Silver Springben.
Olyan egészségügyi intézmények, kórházak és rendelők is kaphatnak uniós forrást fejlesztési terveik megvalósításához, amelyek az előző kormány alatt azért maradtak ki a pénzosztásból, mert elképzeléseiket megalapozatlannak vagy feleslegesnek találták. A t
Még három évig távol tartaná a kormány a magyar termőföldtől a külföldi vevőket. Több uniós tagállam támogatja a moratórium meghosszabbítását, amit azért kérünk, mert a földek ára töredéke az uniós árszintnek.
Augusztus végén elindult a Tesco Clubcard elnevezésű hűségprogramja, melynek keretében a vásárlók a Tesco áruházakban lebonyolított vásárlásaik után pontokat gyűjthetnek a személyre szóló számlájukon. Az összegyűjtött pontokért a Tesco különféle kedvezmén