Megemlékezés a háborúról
Az első világháború befejezésének 90. évfordulója alkalmából a magyar hősökre emlékeztek szombaton Kaposváron.
A három
helyszínen tartott megemlékezést Sólyom László köztársasági elnök
fővédnökségével a Mártírok és Hősök Közalapítvány és a Nemzeti
Emlékhely és Kegyeleti Bizottság rendezte.
A Hősök temploma előtti
emlékműnél mondott beszédében Gyenesei István önkormányzati miniszter
kiemelte: katonahőseinkről megemlékezni becsület dolga, az utókor
morális kötelessége, és van jócskán pótolnivalónk. Saját korunknak
tartozunk azzal, hogy a múlt és a jelen egyetlen katonahősének emlékét
sem hagyjuk feledésbe merülni - hangsúlyozta a politikus, azt ajánlva:
ha lehet, okuljunk is a történtektől.
Az első világháború öt
éve alatt a közös hadseregben négymillió magyar katona harcolt, elesett
több mint 600 ezer, a sebesültek és hadifoglyok száma pedig elérte a
másfélmilliót - vont mérleget Gyenesei István, azt kérve: "hajtsunk
fejet itt, és most, és mindig, ha elmegyünk egy-egy emlékmű előtt, ami
rájuk emlékeztet, a hősi halált halt magyar katonák emléke előtt".
A zsidótemetőben Suchman Tamás országgyűlési képviselő azt mondta:
albumokat tölt meg az első világháborúban hősi halált halt vagy azt
nyomorékként túlélő zsidó katonák neve. Nincs igazságos háború, mint
ahogy nem lehet boldog győztes sem - fogalmazott a politikus,
hozzátéve: sem a demokráciák, sem a diktatúrák által indított háborúk
nem lehetnek diadalok akkor, amikor emberi testek roppannak meg.
"Ha igazi emléket akarunk állítani a hősöknek, akik meggyőződésből,
hazaszeretetből, elkötelezetten harcoltak ezért a hazáért, akkor a
történelmi párhuzamokból adódó következtetések levonását tegyük meg, és
tegyük meg együtt" - kérte Suchman Tamás, és még azt is, hogy a
hétköznapokon is emlékezzünk meg azokról, akik életüket áldozták e
hazáért.
A tizenhat nemzet katonáinak örök nyugalmat adó Hősök
temetőjében Szita Károly, Kaposvár polgármestere úgy fogalmazott: "az
élet mártírjaira, a halál hőseire emlékezünk".
"A hősökre emlékezni
soha nem a múltnak, mindig a jelennek és mindinkább a jövőnek szól, nem
vehetjük magunkra a feledés gyalázatát, mint ahogy ez némely korban
történt" - tette hozzá.
Az első világháborúról szólva Szita Károly
azt mondta: a magyar nemzet ezeréves történetének legvéresebb küzdelme
volt az öt éven át tartó elrettentő vérontás, amely "nem csupán a
teljes katonai és nemzeti összeomlás, hanem egyben a történelmi
Magyarország feldarabolásának kezdete is".
Szakály Sándor, a
Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagja beszédében arra
figyelmeztetett, az utódoknak kötelességük emlékezni a hősökre, és jó
lenne, ha ezt nem csak a kerek évfordulókon tennék.
Ma
2009. 1. 8, csütörtök,Gyöngyvér napja.
Holnap Marcell napja,
Holnapután Melánia napja lesz.
